A kínai gránit

Dr. Szabó Attila egyetemi tanár értekezése

Lehet vitatkozni azon, hogy Magyarországnak, pontosabban az ott lakóknak van vagy nincs kőkultúrájuk, de aki az utóbbira szavaz, attól is csak azt lehet kérdezni – honnét lenne? Ahogy a romanika mint építészeti stílus átadta helyét a gótikának, egyre kevesebb pénz  jutott az igényes épületekre, és annál többet kellett költeni a várak, majd később az erődök védelmi képességének fokozására. A kő fő szerepét itt sem kérdőjelezte meg senki, miként egyoldalúságát sem.

Ezzel párhuzamosan az egyházi és polgári  építményeken megjelent a stukkó, a húzott vakolat, ami a kiegyezés és az első világháború közötti intermezzót leszámítva l990-ig így is maradt. A rendszerváltást követő piaci liberalizáció földcsuszamlásszerűen zúdította építőiparunkra a földkerekség minden valamirevaló díszítő kövét. Jellemző legyen a két szám, 1990-ig átlag 12-14-féle mészkőből, márványból tudtak választani  a kiváltságosak, l995-re közel 300-féle, fajta kőanyag kínálta magát az importálók állványain és polcain. Az árspektrum is ennek megfelelően széles volt, nagyon jó minőségű gránitot lehetett már kapni 8000 Ft/m2  árért, de olyan is volt, amelyikért hat számjegyű összeget kértek. A végén minden zsák  megtalálta a maga foltját, és az egyre szűkülő kereslet mellett is valahogy eléldegélt az iparág.

A beavatottak akkor is tudták, hogy Kína Xiamen tartományában értékét tekintve legalább annyi díszítőkő van, mint Szaúd-Arábiában olaj, sőt az évkönyvek jóvoltából az is kiderült, hogy a 90-es évek elején már közel 1 millió köbméter gránitot exportáltak évente bejáratott piacaikra. Aztán a gazdasági struktúra váltás lehetővé tette a nagy „Big Bangot”, viharos gyorsasággal futtatták fel a termelést, aminek új piacok kellettek, és így eljutottak Közép-Európába. Akkor még Magyarország volt a térség eminense, ezért itt tételezték fel a pénzt, és a piaci okupáció azonnal kezdetét vette. Az árak olyan alacsonyak voltak, amiért az olaszoktól egy jobb minőségű csempét sem lehetett kapni, a kínaiak pedig tetszetős márványt és gránitot kínáltak érte. Nem voltunk még uniós tagok, a minősítési tanúsítványokat, forgalomba hozatali engedélyeket lazán kezelték, arról nem is beszélve, hogy a kínai kereskedők az EU-akkreditáció nélküli laborokból származó kőzetfizikai vizsgálat sorokat, átírva a címet és nevet, a homokkőtől márványig, gránittól a mészkőig egy azonos lappal igazolták .Az üzlet virágzott, az olaszok sorra zárták be gránitüzemeiket, a kereskedelmi tőke pedig akkor sem látott és nem tervezett egy évnél előbbre. Nyakló nélkül építették be az olcsó gránitot szerte Európába, mígnem robbant a bomba, s a frankfurti repülőtér 35 000 m2 felületű kínai gránit burkolatát egy év után fel kellett szedni. A gránit színe megváltozott, fénye lekopott, és a bomlás határozott jelei mutatkoztak a felületen – és Frankfurt csak egy volt a sok között. Nem tudni, hogy azonos cég importálta és építette be a követ vagy nem, mindenesetre nem szerepelt az év végi kitüntetettek listáján. Ráadásul  Németország egy olyan hely, ahol mindenkinek vállalnia kell tetteinek következményét.

Az alacsony ár továbbra is elementáris vonzerőt jelentett, csak közben a hatalmas ázsiai ország igyekezett magát egyre szalonképesebbé tenni.   Kezdtek figyelni a környezetkárosító tényezőkre, igyekeztek visszafogni a rablógazdálkodást, szociális beruházásokat kényszerítettek a bányavállalkozókra, és ezek mind pénzbe kerültek. A befektetett tőke pedig, mint eső után a víztócsák, azonnal megjelent a kövek árában. A kitermelést az is korlátozta, hogy a frankfurti és más fiaskó után már megnézték, természetesen oda-vissza, hogy melyik gránit jelent veszélyt úgy a piacra, mint a felhasználókra, és azokat a bányákat a kínai hatóságok egyik napról a másikra bezárták. Változatlan igény esetén amiből kevesebb van, azért többet kell fizetni, s az árak szépen lassan elindultak felfelé. Végül a szabad kereskedelem bajnokai, pláne amikor már a bőrükről volt szó, rávették a  WTO-t hogy export adók és kiviteli vámok bevezetését követelje meg Kínától, ez további 20%-kal emelte  az árszintet. A banki kölcsönök kamatai a kínai deviza árával párhuzamosan növekedetek, és  további 10%-kal tornázták feljebb a végösszeget, amihez csak a hab volt a tortán a kőolaj égbe szökkenő ára, amely a tengeri szállítás költségeit potom 200%-kal növelte.

A kisebb üzemek ezek után már nem akartak szó szerint minden áron külföldre termelni, amelyik mégis, az új utakat keresett és talált magának. Úgy csökkentette le a megmunkálás költségeit, hogy elhagyta a csiszolás, fényezés időt rabló műveleteit, és nemes egyszerűséggel, mint valami díszdobozt, lelakkozta a követ. Itthon a szakma felhördült, azok a kereskedők pedig,  akik annyit sem értenek a kőhöz, mint tyúk anyó az ABC-hez, elégedetten dörzsölték össze egyébként is „dörzsölt” tenyerüket: megint jó üzletet csináltak!?

Természetesen a bevált, otthon esetleg már évezredek próbája mellett bizonyított, ráadásul korrektül bevizsgált és feldolgozott kőzetek még nagyon hosszú ideig versenyképesek maradnak az európai piacon. Mivel ez utóbbi piacnak mi is résztvevői vagyunk, nem árt, ha emlékeink tárházába rögzítjük ezeket a neveket.

Crystal Gray         G 603
Padang Light        G 636
Padang Dark        G 654
Padang Yellow     G 682

Crisytal  Black      G 684 – bár ez utóbbi termelése két év alatt 150 000  m3-ről 30 000 m3-re esett vissza, mivel az ára a fentiekben megismertek miatt három és félszeresére nőtt. Nagyon úgy néz ki ezek után, hogy a kőpiacot elözönlő „sárga veszedelem” elmarad, és lassan helyükre kerülnek a dolgok. Az új trónkövetelők a brazilok és indiaiak, a kínai gránitoktól merőben eltérő színekkel és struktúrákkal már több mint egy évtizede itt vannak, s akinek volt pénze, és nem szürke, fekete vagy sárga gránitot akart vásárolni, az eddig is megtette.

Mivel írásunk célja, hogy megismertessük vásárlóinkat kőzeteinkkel, azok szerkezetével, célszerűnek láttuk a fentieket előre bocsátani.

Egy kis kőzettan

Mészkövek, márványok

Sajnos nincs olyan óriási dió, melynek héjába be lehetne tuszkolni azt a minimális ismeretanyagot, amit tudni kellene azoknak, akik követ akarnak vásárolni, különösen akkor, ha az a kő nem természetes állapotában kváder vagy tipegőkként kerül beépítésre.

A karbonátos kőzetek akár tengerben, akár egy édesvizű tóban keletkeznek, egyszerű kémiai reakció útján jönnek létre..

A kalcium-hidrokarbonátoktól telítetté váló vízben instabil lesz a vegyület, felszabadul a szén-dioxid, leválik egy vízmolekula, és összeáll a kalcium-karbonát, vagyis a mészkő.

Ca (HCO3)2  === CO2 + H2O + CaCO3

Amennyiben  +10 és +20 C-fok között van a víz hőmérséklete, kalcitkristályok keletkeznek, amik úgy néznek ki, mintha két, három élű  reszelőt középen eltörnénk, és 30 fok elcsavarása mellett, a hossztengely mentén összeillesztenénk. Amennyiben a víz ennél melegebb, aragonit képződik, ami kémiailag megegyezik a mészkővel, csak a kristályai olyanok, mint egy gyufásdoboz. Keménységük a Mohs-skálán „3”, vagyis könnyen karcolódnak, így könnyen faraghatók is. Az aragonit időnkénti varázslatos színkombinációiban az ibolyától a mélyvörösig előfordulhat minden fényspektrum. Mivel kristályainak illeszkedési lapjai mentén színező anyagok könnyen beépülnek, előszeretettel színezik és ónixként árulják, a mészkő árának több vagy sokszorosáért. Pedig a petrológia tudománya az ónix nevet a hidroszilikátok egy csoportja részére régen lefoglalta. Ebbe a csoportba taroznak az achátok, jáspisok, féldrágakövek, melyek hetes keménységükkel, ritkaságukkal más kategóriába tartoznak. Vásárlás előtt nem árt titokban legalább a slusszkulcs élével a kő hátoldalát megkarcolni, ha a „próbaeszköz” nyomot hagy, aragonittal van dolgunk, ami érzékeny a savakra, lúgokra s amiről az imént bizonyítottuk be, hogy könnyen karcolódik.

A márvány a mészkőnek nyomás és hőmérséklet hatására átalakult (metamorfizálódott) változata. Csillogó kristályai (neve az ógörög nyelvben csillogót jelent), felhős vagy sávos rajzolatai, arisztokratikus megjelenése évezredek óta a pompa, a luxus és a gazdagság szinonimái voltak még ott is, ahol a természet bőven megajándékozta vele az ott élőket. Magyarországon, ahol építészetben használható márvány nem volt, ez hatványozottabban jelentkezett, ezért olyan anyagokat, olyan mészköveket, melyek faraghatók és utána fényezhetők voltak, kineveztek márványnak. Ebből már több adódott, a piszkei, gerecsei, tardosi  „vörös márványok”, a siklósi rózsa, sárga és zöld márványok, bár csak metamorfizáció nélküli tömött mészkövek voltak, a római birodalomtól napjainkig jelentős szerepet kaptak a kő művészetben. Egyszerűen meggyőződhetünk arról, hogy amit vásárolni kívánunk, az kőzettanilag hova tartozik: a márvány 3-4 cm vastagságig átengedi a fényt, a tömött mészkő nem. Mindkét díszítőkő szabad térbe beépítve az időjárás (eső, inszoláció stb.) hatására fényét és színét elveszti. Századmilliméter vastag rétegek oldódnak le a felületről, és ez elég ahhoz, hogy fénye eltűnjön, a szín elhalványodjon. Fontos ezt megjegyezni, mivel az öröknek és elpusztíthatatlannak hitt gránitok ennél sokkal esendőbbek és érzékenyebbek. Ráadásul, mint ezt már tudjuk, amíg a karbonátos kőzetek csak a felületükön oldódnak, addig a gránitok belső tömegükben is képesek bomlani.

Homokkövek

Mint nevük is mutatja, a homokkövek homokból, évmilliókkal és milliárdokkal ezelőtt létezett gránit hegységek elpusztult utolsó maradványaiból, némi kötőanyag cementációja segítségével épülnek össze. A tengerek partjain húzódó homoksávok esetenként sok kilométer szélességben a víz alatt is folytatódnak, s ha itt lehetőség van a mészkő keletkezésére, a kiváló kalcium-karbonát mésziszap formájában körbefogja a homokszemeket, majd a kőzetté alakulás folyamán az tömörödik, térfogatot veszít, kiszárad, és készen van a kőzet, mely tulajdonképpen nem sokban különbözik a klasszikus vakolatok anyagától, amikor még a kőművesek nem „hosszabbították meg cementtel” a habarcsot. A homokkövek másik változatánál az összetömörödött szemcsék felületéről a víz kovagélt old le, majd a dehidratáció után a beszáradt hirokvarcit köti egymáshoz a kvarcszemcséket. Az utóbbi időkben az építészek újra felfedezték maguknak ezt a szolid, de mégis nemes anyagot, egyre több épületet öltöztetnek homokkőbe, annak ellenére, hogy az EU-normák szerint itt nem elég a 3 cm-es lapvastagság, +l centiméterrel többet írnak elő.

Eruptív kőzetek

Amit a kereskedelem „gránit”-ként hoz forgalomba, annak jó, ha fele-harmada valódi gránit, a többi mélységi magmás vagy vulkáni, ún. kiömlési kőzet. Bár eddig mindig kőzetről, kőzetekről beszéltünk, nem tisztáztuk a fogalmakat. Akármilyen furcsa, de a mészkő, a márvány, az  aragonit ásványok, az eruptív mélységi kőzetek és vulkáni megfelelőik kőzetek. Az ásványt egyetlen kémiai képlettel le tudjuk írni, míg a kőzet több vagy sok ásvány speciális társulása révén létrejött szilárd anyag. Példánkban a CaCO3 (mészkő, aragonit márvány) három elem összetételéből alakult ki, míg a gránit általában tíz vagy annál több, közel azonos hőmérsékleten keletkezett ásvány megszilárdult tömege.

Ráadásul a mélységi magmás kőzetek keletkezése sokkal bonyolultabb, mint a karbonátos üledékes kőzeteké, nem véletlen, hogy a földtudományok fejlődése a rakétatechnikával tartott lépést, és nagyjából azzal egy időben oldotta meg bolygónk fejlődésének alapkérdéseit, amikor Niel Armstrong a Holdra lépett. A kontinensek vándorlásának elméletét először 400 évvel ezelőtt vetették fel, de megcáfolhatatlanul csak 40 éve tudták beigazolni.

Öves felépítésű Földünk legfelső, könnyű elemekből felépülő kérge, majd az alatta lévő, már kevesebb alumíniumot, több vasat tartalmazó köpeny öve az, ahol a folyamatok lejátszódnak. A kontinensek alá tolódó óceáni lemezek súrlódási energiája hővé alakulva megolvasztja a környezetében lévő kéregrészek Si, Al és a köpeny Si, Mg, Fe alapú kőzetanyagát. Amennyiben olyan mély törések vannak a földben, hogy az olvadt magma utat talál magának a felszínre,  a könnyű elemeket tartalmazó láva riolit formájában jelenik meg, amennyiben a mélységi magma kamrákban marad, akár 100 millió évekig hűlhet-kristályosodhat, s amikor az izostatikus kiegyenlítődés következtében felszínre jut, mint gránit jelenik meg.

A korábban felsorolt kínai gránitok viszonylag hosszú időt töltöttek a magmakamrában és egyenletes szemcseszerkezetű anyaggá alakultak, szemben az indiai gránitokkal, ahol az alacsonyabb hőmérséklet miatt az óceáni lemez által mélybe vitt üledékek csak részlegesen olvadtak meg. Ezek nem váltak egyneművé, sőt megmaradtak az eredeti leülepedési rétegek, rétegvonalak, vagy ahogy elegánsan kifejezik magukat a szakmabeliek, „szedimentációs” struktúrák. Mivel a különböző keménységű, egyenlőtlenül sávokba-foltokba rendeződött ásványok csak részben olvadtak meg, soknak a keménysége még a kalcitét sem éri el. Az ilyen anyagokból készült padlóburkolatok előbb vagy utóbb, de sok bosszúságot okozhatnak felhasználóiknak (a csillámok és földpátok vízfelvétel hatására bomlásnak indulnak, s erre elég a naponta kétszeri felmosás). Sok kínai gránitnál játszódik le ez a jelenség, bár ott a homogenitással, az egyenlőtlen elem diszpergációval nincs baj. Ezek a gránitok olyan fácies viszonyok között nyomultak a felszínre, hogy már akkor megindult az albit, anortit és ortoklász bomlása, agyagásványokká alakulása. Tetézi a bajt, hogy pirit- és magnetitkristályok is szerepelnek mint járulékos kőzetalkotók  a gránitban, melyek a nedvesség hatására limonittá alakulnak, és elrozsdásítják a korábbi szép szürke felületet.

Mindehhez szabad levegőn nem kellenek évmilliók, egy évtizeden belül is lejátszódhat, vagy mint azt a frankfurti repülőtér burkolata bizonyította, 365 nap is elég volt, hogy a folyamatok helyrehozhatatlan károkat idézzenek elő. A színét vesztett, fényehagyott, bomló felületű burkolatok, hiába volt beszerzési áruk kedvező, csak egy régi közmondás beigazolására voltak jók: „olcsó húsnak híg a leve”, az ilyen anyagból készült ételt (értsd burkolatot) pedig jobb helyeken illik kidobni, vagy ami ennél jobb, meg sem venni.

Idén augusztus 10-én volt 474 éve, hogy átadták rendeltetésének a világ mindmáig legnagyobb gránitépítményét, a Madridtól alig 60 km-re lévő Escorialt A tervező és építtető II. Fülöp spanyol király az örökkévalóságnak szánta, mára hozzávetőlegesen egy centiméter réteg hiányzik a falak felületéről. Az ott uralkodó klíma nem kíméli sem az érzelmeket, sem azokat a földpát kristályokat, melyek a helyszínen kitermelt gránitot felépítik. A mindent eldöntő körülmények itt is a mai létnek urai. 1882-ben az USA kormánya hatalmas obeliszket vásárolt Egyiptomtól, és még abban az évben felállítatta New Yorkban. Három év múlva le kellett bontani és fedett térbe áthelyezni, mivel a közel 4000 éves műtárgyon olyan súlyos mállási folyamatok indultak be, ami a közeli teljes megsemmisülés irányába mutattak. Ennyiből is látszik, a gránit nem csodakő, bár éghajlatunk alatt sokkal tovább hozza eredeti formáját, fényét, színét, mint a legtöbb díszítőkő, különösen akkor, ha olyat sikerül kiválasztani, mely eddig már bizonyított, és nem ránk akarják szabni eladóik a saját kárán tanuló buta megmosolyogni való szerepét.

Korunkban mindent mérnek és igyekeznek rendszerben kezelni, ezért a kőzettantudósok úgy döntöttek, hogy 75% szilícium-dioxid tartalomnál húzzák meg azt a határt, ami felett a mélységi magmás kőzeteket gránitnak nevezik. Kémhatásuk eddig savas, 75 és 60% között kémiailag közömbös, kőzettanilag intermedier, a dioritok tartoznak ide, 60% alatt a gabbrókat találjuk, de ezek keletkezési mélysége már közel 200 km, kémhatásuk pedig bázisos. Vulkáni megfelelőik a riolit, andezit és a bazalt. A gránitok könnyű, döntően világos színű kőzetek, a dioritok már sötétebbek, míg a gabbrók többnyire feketék, akár a bazaltok vagy diabázok többsége, s a bennük lévő vas miatt súlyuk is megnő. A keménység és szívósság között fordított az arányosság. A gránitok 1 cm2 felülete 1000-2000 kg súlynak megfelelő terhelést képes elviselni, keménységük a Mohs-skálán 7, a bazaltok némelyike akár 4000 kg súlynak megfelelő értékig terhelhető, viszont keménységük a fenti skálán 5 és 6 között van, amivel párhuzamosan kopásállóságuk is csökken. A kereskedő, de sok esetben még az építész is, jólehet neki hivatalból tudnia kell a kőzetgenetikát, az egyszerűség kedvéért gránitnak nevezi a mélységi magmás kőzetek teljes családját. A közelmúltban egyik kiváló bolgár kollégámat kérdeztem meg, miközben a Szófia felett magasodó Vitosa-hegység gabbrójáról értekeztünk: – Te, mi az a gabbró? – megütközve nézett rám –, hát egyfajta gránit, felelte. Mivel ez így terjedt el a gyakorlatban, így ivódott be a köztudatba, nincs különösebb értelme a változtatásnak. Annál inkább annak, hogy ne dőljünk be botcsinálta kőkereskedők, pénzüket busás profit reményében a kő szakmában megforgatni akaró kalandorok olcsó ajánlatainak. Szándékosan nem nevezzük nevén a gyereket, hogy melyek azok a gránitok, amelyekre gondolunk, hiszen a gránitnak nincs nemzetisége, viszont vannak kőzettani, kőzetfizikai tulajdonságai, s ha azok megfelelnek az elvárásoknak, a szabványok megkövetelte paramétereknek, származzanak azok Kínából vagy a világ bármelyik más tájáról, rájuk bízhatjuk nyugodtan épületeink öltözékét úgy a vízszintes, mint a függőleges felületeken, nem ér csalódás bennünket, ha pedig vétünk a fentiek ellen, mi látjuk a kárát.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.